Németek és németalföldiek a Kárpát-medencében – Hungarikumokkal a világ körül 8/1.
A nyolcadik évad első epizódjában négy külföldi származású személyt mutatnak be, akik a Kárpát-medencében leltek otthonra.
A kiemelt budapesti beruházásokért felelős kormánybiztos kinevezéséről szóló határozatba szakmai hiba került.
Fegyelmit kapott Gál András Levente, a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium államtitkára a kiemelt budapesti beruházásokért felelős kormánybiztos kinevezéséről szóló kormányhatározattal kapcsolatos szakmai hiba miatt - írja a Magyar Nemzet. A Magyar Közlönyben megjelent határozat egyik passzusa értelmében Fürjes Balázs kormánybiztos felügyeli a hárommilliárd forint érték feletti állami beruházások előkészítését, megvalósítását is. Fürjes hatásköre azonban nem volt egyértelmű, mert a kinevezéséről szóló kormányhatározat címe ellentmondott a szöveg tartalmának.
Fürjes Balázs kormánybiztosként a fővárosi nagyberuházásokért felel - közölte Giró-Szász András kormányszóvivő, majd hozzátette, hogy az „eltéréseket” gyorsan pontosítják majd. A KIM kedd délutáni közleményében azt írta: a kormánybiztos kinevezéséről és feladatairól szóló határozatban rögzített hatásköri leírást érintő szakmai mulasztással kapcsolatosan a tárca megállapította a felelősséget, és a felelősségre vonás kedden reggel megtörtént.